„A kollégium ma is a társadalmi esélyegyenlőtlenségek csökkentésének motorja, fejlődése a jövő záloga.”
(Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke)

Továbbképzés a nevelőtestület számára

2014. június 16-18 között háromnapos továbbképzésre került sor intézményünkben, melyen a nevelőtestület tagjai vettek részt. A képzés témája a „Tevékenységközpontú pedagógiák alkalmazása a nevelés-oktatás mindennapjaiban” volt.

Szülők délutánja

A szülőkkel való kapcsolattartás jegyében május 29-én délután 15 órától rendeztük meg „Szülők délutánja” rendezvényünket. A szülők mellett a szakiskola tanárai, a fellépő diákok osztályfőnökei is meghívást kaptak.

Kirándulás a rózsák falujába

Május 27-én délután újabb változatos program várta kollégistáinkat. 22 diák kirándult autóbusszal egy szép kis szatmári településre, Nagyarba. Ebben a kis faluban rengeteg szépség és látnivaló fogadott minket.

Múzeum „rendhagyó módon”

A vásárosnaményi Beregi Múzeum meghívására szeptembertől a „Bereg ízei” nevet viselő programsorozaton vehetett részt húsz kollégista diák.

Műhelymunka, szakmai nap

Intézményünkben a program előírásainak megfelelően 2014. május 20-án szakmai napot szerveztünk.

Színházlátogatások

A tanév kezdete óta a programban résztvevő tanulóink összesen nyolc alkalommal vehettek részt színházi előadáson.

Mi lesz az iskola után…?

Május 19-én délután Boda István, a vásárosnaményi Munkaügyi Központ vezetője tartott tájékoztatást kollégistáinknak. Előadásában arról beszélt, hogy a szakma megszerzése után milyen lehetőségei vannak a pályakezdő fiataloknak.

Köszöntő

Köszöntjük a Babus Jolán Középiskolai Kollégium weblapján!
Kellemes böngészést kívánunk!

Adatvédelmi tisztviselő

Varga Kálmán István
4600 Kisvárda, Kodály Zoltán utca 15/A.
Telefonszám: 06-45-795-212
E-mail: istvan.kalman.varga@kk.gov.hu

ECDL vizsgaközpont

Babus Lapok